2011.

 

1. Február 10-én Fogadó a Bárányhoz étteremben – Puskás Béla az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület alelnöke „Nemzeti Sírkertünk” címmel tartott előadást.

2. Február 24-én Fogadó a Bárányhoz étteremben – „Orvosfigurák az irodalomban” címmel dr. Berta Gyula alelnökünk előadását hallgathattuk meg. Közreműködtek: Karácsony Tamás és Lugosi György a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművészei.

3. Március 10-én Fogadó a Bárány étteremben - „Az El Camino szépségeiről és tanulságairól” tartott illusztrált élménybeszámolót két kaposvári zarándok: dr. Peti Éva ügyvéd és dr. Karl Schultes az I. Magyar Cukormanufaktúra Kft vezetője. Alig fértünk el az étteremben, mivel az étterem másik részén éppen torkos-csütörtöki rendezvény volt.

4. Március 24-én a Megyeháza nagytermében dr. Rosta István egyetemi tanár előadássorozatának nyitányaként hallgathattuk meg a „Magyarság és tudománytörténet - Fordulópontok 1000 év kultúrájában” című előadását. (Ezt a rendezvényt a Somogyi Tudósklubbal és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével, Polgári Nyugdíjas Klubbal közösen szerveztük meg.)

5. Március 31-én a Kaposvári Polgári Casino 2011. évi rendes közgyűlését tartottuk meg székhelyünkön a MTESZ Székházban.

6. Április 11-én József Attila születésnapja tiszteletére 15. alkalommal meghirdetett „Lekötelező Irodalom” című költészetnapi versmondó versenyünket rendeztük meg 43 résztvevővel és első ízben a Csiky Gergely Színházban.

7. Április 14-én a Fogadó a Bárányhoz étteremben „Kulcs a muzsikához Liszt Ferenc zenéjén keresztül” - dr. Pécsi Rita - a Kulcs a muzsikához könyvek társszerzője élmény- és információ-dús előadását hallgathattuk meg.

8. Április 28-án adtuk át a Kaposvári Polgári Casino 2011. évi díját Bellai Zoltánnak, akit a versmondó verseny győztesei versekkel köszöntötték a MTESZ Székházban.

9. Május 12-én a Református Gyülekezeti házban vendégünk volt Rátóti Zoltán színész, rendező, polgármester, a Csiky Gergely Színház új igazgatója.

10. Május 26-án a Református Gyülekezeti Házban - Gábriel Péter tanár, helytörténész a kaposvári vár történetéről tartott előadást.

11. Május 28-án kirándultunk Várpalotára (Trianon Múzeum, Thuri-vár) Székesfehérvárra és Tác-Gorsiumba helyi idegenvezető kíséretében. A napot a hangulatos rádpusztai étteremben zártuk.

12. Június 2-án a Református Gyülekezeti házban a hagyományos Homo Ludens műveltségi csapatjátékunkra kerül sort dr. Szabados Bálint és dr. Halász Lajos játékmesterek vezetésével.

13. Június 24-én (pénteken) tartottuk meg a szentivánéji vigasságot a szentjakabi bencés apátság romkertjében. A hagyományos programunk egytálétel főjegyző módra, majd 8 órától musical-részleteket adott elő a ROXINHÁZ társulata. Utána egy nagyon érdekes bemutató volt, Gungl Mónika transzperszonális pszichológus zene-szertartása gongokkal, tibeti tálakkal és didgeridoo-val, majd a sötétedés után a Kaposvári Sámándobkör dobolása a szentivánéji tűz körül. A nagy szél miatt a tűzugrás és a csodás tűzön járás elmaradt.

14. Szeptember 29-én „Műgyűjtő orvosok – orvos műgyűjtők” címmel dr. Gáspár Ferenc főorvos és műgyűjtő illusztrált előadását hallgathattuk és nézhettük meg.

15. Október 13-án „A bencés rend egyházai a középkori Somogyban” címmel dr. Magyar Kálmán régész tartott előadást.

16. Október 15-én kirándultunk az átadás előtt álló pécsi Zsolnay negyedbe (Gyugyi-gyűjtemény, Zsolnay-mauzóleum), utána a mohácsi történelmi emlékparkban egy kitűnő idegenvezető mutatta meg és magyarázta el a mohácsi csata eseményeit. A napot Villányban, a Polgár pincészetben zártuk.

17. Október 20-án „A BUX index és ami mögötte van - Közép-Kelet Európa gazdasági válsága” címmel Miklós Gábor a Budapesti Corvinus Egyetem kaposvári származású, fiatal tanára tartott egy kitűnő előadást.

18. November 3-án az Agora színháztermében „Megemlékezés a Magyar Tudomány Ünnepéről - 50 éve kapott orvosi Nobel-díjat Békéssy Görgy - ismét dr. Rosta István professzor úr előadását hallgathattuk meg.

19. November 10-én a Zeneiskolában „Komolyról vidáman” - Bősze Ádám zenetörténésznek, a Bartók Rádió műsorvezetőjének a zenei és zenés előadását hallgattuk meg. Utána a 2. Kaposvári Kamarazenei Fesztiválról kérdezett dr. Berta Gyula.

20. November 24-én ismét Homo Ludens - műveltségi csapatjátékunkra kerül sor. Játékmesterek: dr. Szíjártó Attila, dr. Boda Róbert.

21. December 15-én „A reformáció hatásai: vallás, művelődés és politika a 16.-17. században” - Bellai Zoltán református lelkész és Varga J. János történész, egyetemi tanár egymás kiegészítő, erősítő előadását hallgattuk.

22. December 29–én casinotojásos évbúcsúztatónkat tartottuk meg a „Fogadó a Bárányhoz” étteremben.

1995. december 28-i megalakulásunktól 2011. december 31-ig számítva 337 rendezvénynél tartunk.